ARX Equity Partners (“ARX”), egy Közép-Európában működő, a közép-méretű befektetések alacsonyabb szegmensében vezető pozícióban levő magántőke társaság örömmel jelenti be, hogy negyedik alapjának, az ARX CEE IV (az “Alap”)-nak első zárása € 54 millió összeggel és összesen € 66 millió jegyzett, kötelező érvényű igérvények mellett megtörtént.

Az Európai Befektetési Alap (EIF) igérvényét is tartalmazó, € 100 millió megcélzott értékű Alap továbbra is ARX értékteremtő befektetési stratégiáját szolgálja majd alacsonyabb közép-méretű befektetések céljára a kiválasztott közép-európai országokban. ARX két évtizedes működése során 22 alap befektetést és számos hozzáadott akvizíciót hajtott már végre a régióban. Az EIF befektetése az Európai Unió COSME programja által biztosított forrásból lett finanszírozva.

ARX úgy tervezi, hogy az Alap zöme a Cseh Köztársaságban kerül majd befektetésre, ahol a cég már megalapozta piacvezető pozicióját az utódlás motivált tranzakciók terén. A cseh gazdaság  jelentős 4.3 %-kal nőtt 2015-ben, amit az erős, 2014 óta 7.2 %-al emelkedő export ösztönzött. Várhatóan a cseh GDP emelkedési üteme is erős marad 2016 és 2017 során, elsősorban az ország igen versenyképes preciziós eszközöket gyártó iparának köszönhetően.

Az Alap erős csehországi jelenlétét ki fogja egészíteni más közép-európai országokban – mint pl. Szlovéniában – végrehajtott befektetésekkel is, ahol nemrégiben a Tomplast exitnél 4.1-szeres készpénz befektetési nyereséget ért el.

Brian Wardrop, az ARX ügyvezető partnere szerint: “megcélzott piacunkon számos olyan egyedi, jövedelmező sajátságot akarunk hasznosítani, ami további egymás által generált ügyleteknek ad folyamatosan lendületet. Különösen örülünk annak, hogy számos elismert helyi befektető választott bennünket, hogy támogassa stratégiánkat és differenciált földrajzi pozíciónkat, s ezért minden befektetőnek köszönetet szeretnénk mondani.”

Az Alap első zárásában résztvevő befektetők között számos családi vállalkozás mellett olyan intézményi befektetők vannak, mint az Európai Befektetési Alap, a cseh Ceska Sporitelna bank és a RSJ Magántőke cég.

ARX IV. Alapja az Európa Parlament és az Európa Tanács kis- és középméretű vállalkozások versenyképességének biztosítására létrehozott program (COSME) (2014-2020) 1287/2013 számú szabályzata szerint alapított Növekedési Tőkealap támogatását élvezi.